The Year Book / Chapter One / 01
Journey Through Memories
A szobák hangosabbak lettek. Az archívum mélyebbre ásott. Valami lemaradt bennem.
54 kép / MEMORY_001 / NOTHING ORDINARY
Kövesse a fejezetet hangbaVisszatértem a zajhoz.
Ismerős volt a város. A szemem más volt. Követtem a zenét egy másik nyitott ajtón keresztül, és lehetőséget kértem arra, hogy lefényképezzem azt, ami ott történt. Annyi minden maradt, amit nem tudtam irányítani. Megtanultam együtt dolgozni a fénygel, ami megérkezett.
A zaj után
A szoba elhalványul
Hang a sötétséggel szemben
Az éj összegyűjt minket.
Nevetés a ködben
A tanú a tömegben
Egy délután, ami marad
Minden szót kívülről.
Egy pillanat a kép előtt
Minden szoba világgá vált.
A színpadok utat adtak a stúdióknak, idegeneknek az ismerős arcoknak. Egyik meghívás vezetett a másikhoz. A napok a széleken kezdtek átfedésbe kerülni. Hallottam egy szobát, mielőtt beléptem. Éreztem a pillanatot, amikor eltört. A bizalom csendben érkezett, gyakorlásnak álcázva.
Az ember a póz alatt
Csendes hely a megérkezéshez
Amikor az öröm betölti a keretet
Tér a formálódáshoz
Két szoba között
Küldje vissza a szobába.
Amikor a refrén ránk talál
Amire a szoba emlékszik
Az első lépés előtt
A fény gyorsabban mozgott.
Mindent megpróbáltam megtartani. Egy gesztus. Egy színt. A második, mielőtt valaki nevetett. Éjszakák tűntek el a szerkesztő képernyőn, míg másnap reggel vártak az ajtónál. Az archívum tovább nőtt. Valahol a mozgásban, már nem vettem észre a saját tempómat.
Az utána következő csend
A múló órák között
Portré kékben
Az első refrén előtt
A saját ritmusuk
A város, szavak között.
Csillagokkal teli szoba
A mosoly a dalok között
Együtt a keretben
Aztán valaki visszanézett.
Egy beszélgetés megváltoztatta a keretet. A kamera leesett. Egy ember bukkant fel abból a képből, amit próbáltam elkészíteni. Kezdtem megérteni, hogy egyes fényképek miért maradtak velem: Eszembe jutott, milyen érzés volt ott lenni valakivel, mielőtt eszembe jutottak a beállítások.
A sötétség ölelésében
A szelídségnek itt is van helye
Visszanézve a tanúra
A kereten túli munka
Egy szín, amelyet a város megőrzött
A test tartja a történetet.
Amit úgy döntünk, hogy magunkkal viszünk
Egy szoba, ami figyel
A piros, amire emlékszünk
A visszhang túlélte a szobát.
A taps nem tudja megmondani, mikor kell abbahagyni. Tovább követtem a tükörképét, mint akartam. Végül a zaj elvékonyodott, és a csendesebb kérdések visszatértek. Mit építettem? Ki volt még mindig mellettem? Aurelian megtartotta a kérdéseket. Criminal Code kihúzta az erősítőt.
Elég közel, hogy halljam.
Egy hely a képen
A távolság, amin egy hang áthatol
Kezek a kép körül
A fal mögött
Mozgó színek
Tér a mászáshoz
Csend az acél között
Pihenő a lapok társaságában
Hagytam egy helyet az albumban.
Néhány emléknek levegőre van szüksége. Egy lassabb szezonba vittem a fényképeket. A munka megtanított arra, hogyan menjek be egy szobába; a csend kezdett megtanítani, hogy kell elhagyni egyet. Megtanultam, hogy az élet a feljegyzés mellett maradjon.
A város a víz túloldalán
Meleg párában
Kamera a kézben
A kezek szavakra találnak
A peron mentén
Hang vörösben
Közel a dalhoz
Torony az épületek között
A fény felé nézve
A következő történet a tiéd lehet.
Csináljunk valamit!
Érdemes megtartani.
Portrék, kis ünnepségek, független ötletek és ambiciózus bizottságok. Kezdd azzal, ami fontos neked.